PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – FILMPÁLYÁZAT

Kedves Debreceni Fiatalok!

Közös célunk, hogy jó hangulatú, barátságos, otthonos, erős és biztonságot nyújtó Debrecenben élhessünk. Vajon ti, debreceni fiatalok, milyennek látjátok Debrecent? Mit gondoltok a városról, mit szerettek benne és mit szeretnétek itt megvalósítani?

Videópályázatot hirdetünk számotokra, Együtt vagyunk Debrecen címmel. Készítsetek kisfilmet arról, hogy milyennek látjátok a várost, mi az, amit szívesen megmutatnátok egymásnak, vagy az idelátogatóknak! Forgathattok telefonnal vagy kamerával. A lényeg az, hogy látványos, izgalmas és tartalmas legyen a három perces kisfilmetek!

Ha nem vagy még 25 éves és nem hivatásszerűen foglalkozol filmezéssel, próbáld ki magad! A beküldési határidő 2018. június 10., éjfél.

A pályázatra beérkező videók közül – a zsűri döntése alapján – a legjobb tíz film kerül majd fel Debrecen Megyei Város Önkormányzata Facebook – oldalára, ahol mindenki szavazhat a neki legjobban tetszőre.

A legnépszerűbbnek bizonyuló három film alkotói összesen egymillió forint értékben nyernek elektronikai eszközöket.

De ami ennél is fontosabb: az első öt filmet egész nyáron vetíteni fogjuk a Nagyerdei parkban, a Ködszínházban, így tízezrek láthatják azokat.

A pályaműveket kérjük, az egyuttvagyunkdebrecen@ph.debrecen.hu e-mail címre beküldeni.

A részletes pályázati kiírást a www.debrecen.hu weboldalon olvashatjátok.

Kíváncsian várjuk filmjeiteket!