Szegedi Károly bemutatkozása

Tősgyökeres debreceni vagyok,1975-ben születtem. Egy gyerekkori emlékre tisztán emlékszem. Az
1980-as évek legelején,amikor a Vár – Nyomtató utca környékét szanálták,éppen arra sétáltunk és
láttam a halmokba rakott bontott téglákat. Anyámtól megtudtam,hogy ezek a nemrég lebontott öreg
házak téglái. Milyen idősek voltak ezek a házak?- kérdeztem kíváncsiskodva. Hát,legalább 100 évesek
lehettek. – hangzott a válasz. Hú,akkor ezek nagyon öreg házak lehettek!- mondtam erre,mert akkor
még az emberi életkorhoz hasonlítottam az idő múlását….és itt jött a leglényegesebb
kérdésem:Milyenek voltak,hogy néztek ki ezek a házak?Szerencsére,erre is volt válasz:Néhány utcával
odébb,majd mutatok hasonlókat. Arra is emlékszem,hogy veszteségként éltem meg,sajnálattal
vettem tudomásul a múlt egy darabjának végérvényes eltűnését. Kisgyerekként rádöbbentem a
régmúlt művészetének értékére. Ezután,még nagyobb érdeklődéssel kezdtem el figyelni a
környezetemet,kiváltképpen az épületeket. Melyik épült régen (1944 előtt), tudatosan
megkülönböztethetőek egymástól a különböző korszakokban elkészült épületek,milyenek az
arányos,impozáns alkotások. Érdekes,de megragadtam az épületek homlokzatainál,az alaprajz és
funkció annyira már nem foglalkoztatott. Ezért nem mentem az építészet irányába,inkább csak
kívülről bámultam az épületeket.
3-4-es koromban rajzszakkörbe jártam,ahol megtanultam a perspektíva,axonometria szabályait. Pár
évvel később már fotóztam is a belvárost és albumba rendezgettem a képeket. Múzeumi
kiállításokon,tágra nyílt szemmel néztem a régi képeket,mi minden változott az elmúlt 100 évben.
Gimnazista koromban a Megyei Könyvtár Helytörténeti részlegén fénymásoltattam az archív
képeket,képeslapokat. A Fotótárba is eljutottam,ahol temérdek 1970-75 közötti fotókat tudtam
lemásoltatni,amelyeken az akkor még le nem bontott házsorokat,látképeket tudtam tanulmányozni.
Ezúton is megköszönöm a segítséget és a türelmet a segítőkész könyvtárosoknak,kiváltképpen
szeretett rokonomnak:Magyarné Ember Máriának!Évek alatt gyűltek a fénymásolatok a fiókban,aztán
a szekrényben-rengeteg lett belőlük!Fokozatosan fordult a figyelmem a népi építészetet képviselő
emlékekhez. Megismerkedtem a kéziratos térképekkel is,amelyek rengeteg topográfiai információt
tartalmaznak a 18. század végi és 19. századi Debrecenről. Régi látképek nézegetése közben
fogalmazódott meg bennem az igény,hogy én is szeretnék valami hasonlót alkotni,megpróbáltam
elképzelni,hogy milyen lehetett a korabeli környezet. Aztán a térképeket tanulmányozva(amelyeken
az épületek alaprajza is látható),a szemem előtt rajzolódtak ki a házak és házsorok kontúrjai,a falak
síkjának tömegének a nézeti képe. A jelenség nem csoda,térképi alapú történelmi rekonstrukciónak
hívják. Így lesz a térképi,geográfiai adatokból vetületi nézet és hiteles látkép,madártávlati nézet.
Jelenleg ez foglalkoztat,hogy minél több nézőpontból örökíthessem meg az 1802 -es tűzvész előtti
város központját-az András templomot a Verestoronnyal,a Református Kollégium zárt tömbjét,a Pap
tava mocsarát,a Nagyhídat,a régi Városházát.
Az 1802 június 11-edikei tűzvész után jelentős városképi változások történnek. Ezután bontják le az
500 éves András templomot a Verestoronnyal együtt. Lebontásra kerül a Református Kollégium ősi
déli szárnya is,másfél évtized múlva eltűnik a Nagyhíd,a Pap tava helyén botanikus kert létesül,a régi
városházát 1839-ben bontják le. Természetesen érdekel a 19. század végi város is. Abból a korszakból
is készülnek a rajzok. Félig tréfásan,azt szoktam mondani:Nem én választottam ezt a hobbit-a Hobbi
választott engem…